Sziasztok!
Dubicz Kata vagyok, mondhatni a kezdetektől fogva Good Dog-os. Eleinte lelkes ügyfél voltam, később Gábor megkért, hogy csatlakozzam hozzá mint tréner.

Gyerekkorom óta kutya-lázban égek, már ez első emlékeim is arról szólnak, hogy tanítgatom a család ebeit. Vagyok olyan szerencsés, hogy gyerekkori kiskutyám még most is velem van. Honey már majdnem 17 éves Ő indított el az igazi kutyázás útján, miatta vetettem bele magam a kutyák tanításába, képzésébe és azóta is róluk szól minden napom.

Nemrég még három idős kutya volt tagja a családunknak emiatt nagy szívügyem az ő tanításuk és az hogy hogyan éljünk velük együtt, hogyan segítsük őket az életükben bekövetkező nagy változások során. Emellet pedig nagy támogatója vagyok az örökbefogadásnak. Több kutyát fogadtunk már ideiglenesen, Zoét pedig májusban fogadtuk örökbe. Zoé által most a munkakutyák temperamentumával és tanításukkal ismerkedem.

A kutyáimat igyekszem úgy nevelni, hogy bárhová is megyek, legyen az erdő, mező, kis város, vagy nagy város mindenhová velem tarthassanak és jól érezzék magukat. Ezeket az alapelveket szeretném nektek is tovább adni. A kutyasuliban az alapfokú tanfolyamon találkozhattok majd velem